Hideg – szintetizátorok és dobgépek által dominált – zenéjével, rejtélyes-komor szövegeivel és kissé szenvtelen előadásával az együttes elképesztő gyorsasággal sok tízezres, fanatikus rajongótábort vonzott maga köré. Jól szemlélteti stílusukat az országos ismertséget hozó első lemezük címadó dala, az Induljon a banzáj! és a hozzá forgatott fekete-fehér klip. A dal rendszerváltó számnak is tekinthető, hiszen az "Essen szét a ház! " az 1989-es politikai-gazdasági szisztémára is vonatkozhat. E különös felszólítás nemcsak refrén maradt. 1991-ben a Kertészeti Egyetem Klubjában adott koncertet a Bonanza, amikor a hatodik szám közben a menedzserük jelezte, hagyják abba a zenélést. Kiderült: a 70-es, 80-as évek óriási igénybevétele miatt a KEK épülete már nem volt alkalmas arra, hogy a zene és az őrjöngő tömeg dübörgését befogadja. Menczel Gábor, a csapat egyik billentyűse szerint a földszinten már omladozott a fal, Kovács Ákos pedig úgy emlékszik vissza, hogy az egyik beton tartógerenda is elmozdult.
– csak playbackelt Stefanidu Janula hangjára. 1995-ben a Lépj tovább! lemez következett. Az Alvajárók '94-ben a Törd szét! dallal tértek vissza, majd a következő évben az Induljon a tánc következett és a De... című album, amely 6. lett. A Magic Kefir 1994 végefelé tűnt fel a Táncolj című dallal és klippel. 1995-ben következett A szél, Judy –val, majd további kislemezek készültek 1998-ig. Közben a Táncolj című album is megjelent. A Magic Kefir lemezei részletesebben megtalálhatók az eurokdj oldalon, a discogs -on nem teljes a lista. A már említett Judy 1995-ben saját albummal, a Vad tangó –val jelentkezett. Az Ámokfutók a Szomorú szamuráj kislemezzel érkeztek és a Varázsolj el! című albummal, amelyen olyan remek dalok voltak, mint a címadó, vagy a Dzsungeltánc. Érdemes megemlíteni a Cre-Dance 1995 –ös Dance-Floor Őrület című albumát, amely 10 eurodance muzsikával örvendeztette meg a stílus kedvelőit. A Soho Party a Szállj! című kislemezzel már a happy hardcore felé kacsingatott. Az azonos című album a Mahasz listáján a 3. helyig jutott, majd a '96-os Remix album ezt is felülmúlva 2.