Randizni tanítja a tiniket a népszerű internetes játék Nehéz dolog a szerelem… Pontosabban, nem is a szerelem a nehéz, hanem a hozzá vezető út. A hódítás, az első randevú és a csók – minden lány fantáziál róla. Ám élesben, amikor szemtől szemben áll a kiszemelt fiúval, rögtön megváltozik a kép, és csendes nyuszivá változik az álmában férfifaló. A Csábításból jeles ebben próbál segíteni a kamaszlányoknak. Az internetes játék a világ első számú virtuális randijátéka. A francia Beemoov cég indította útjára 2011-ben, azóta pedig több országban is elérhetővé vált. Magyarországon ( is) hihetetlenül nagy népszerűségre tett szert – a felhasználók száma jelen pillanatban 1 226 209! Ez nemcsak azért meghökkentő, mert eszerint körülbelül minden tizedik honfitársunk regisztrált fel, hanem mert ez a szám jóval nagyobb, mint az Egyesült Királyságban. De vajon mi a titka a játéknak, miért sikerült elcsábítania ennyi kamaszt? Fiúk bűvkörében A Csábításból jeles egy egyszemélyes játék, aminek lényege a következő: regisztráció után kapsz egy karaktert, aki új iskolába kerül.
Mint azt láthatjátok, már több mint féléve nem volt semmi friss az oldalon. Sok minden történt ebben a félévben, és a legutolsó dolog, ami érdekelt az a játék volt. Őszinte leszek: nem is igen játszok már vele. Persze nap mint nap bejelentkezek, begyűjtöm az Akciópontokat, de a történethez nem igazán nyúlok. Talán mert unalmassá vált, … Bezárás olvasásának folytatása Sziasztok! Szinte hihetetlen, de ezt is megértük. Ma töltötte be az oldal a második születésnapját és reméljük, még sok születésnapot meg fog érni.
Átmész a stúdióba. Hyun: Mint tudják, elég jól ismerem a helyet! A. Nem is tudnék álmodni jobb segítségről! + B. A Cosy Bear hozzám tartozik. Biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni! - C. Nem, ettől kényelmetlenül érezném magam. Most van saját vállalkozása, és jobban szeretném, ha erre koncentrálna. / Hyun: Ráadásul az expó sztárjaival maradsz! Mit gondolsz, (becenév)? A. Valójában szerintem jó ötlet. + ( Hyun ábra felé) B. Nem, hogy őszinte legyek, Hyun, nem biztos, hogy követlek ebben. -
Ezeket vedd fel (a nadrág, cipő, stb. teljesen mindegy, hogy milyen), majd menj vissza a főfolyosóra, ahol elkezdődik Amber bosszúállásának első része. Most Nataniellel és Castiellel kell beszélned, ők fognak tippet adni a bosszúálláshoz (néha nézz be az osztályterembe is! ) A festékszórót és a pókokat a bazárban tudod megvenni. Ha beszerezted őket, menj a főfolyosóra! Ha nem történik semmi, menj az udvarra/tornaterembe, hogy megtaláld Castielt, vele kell még egyszer beszélned. Ehhez a Dök-terembe kell menned, ahol Nataniel ad tisztítószereket. Ezután menj ki a főfolyosóra, és várd meg Lisát. A lépcsőházban két falfirka lesz. Ha az egyikre rákattintasz, mind a kettő eltűnik. Ezután menj ki a folyosóra (lehet, hogy a főfolyosóra is ki kell menned, aztán vissza a második folyosóra). A lényeg, hogy sötétedjen be. Lisa a lépcsőházban lesz, ahol le kellett mosnod a falfirkát. Nataniel a DÖK-teremben, Castiel pedig az udvaron lesz. A két furcsa tárgyat a lépcsőházban találhatod meg (műanyagdarabok és cigarettacsikk - a műanyag hátul lesz, a cigicsikk pedig a lépcsőn).