Az Andrássy út 60. – Kistarcsa c. negyedik fejezet a letartóztatásról és fogsága első hónapjairól szól. Az utolsó, a Recsk c. fejezet a szerző életének legdrámaibb szakaszáról számol be, a recski kőbánya kényszermunkatáboráról, ahol enni ugyan alig kaptak, de napestig dolgoztatták, ütötték-verték a rabokat. Eközben Faludy, papír hiányában, fejben írta a verseit, melyeket rabtársai memorizálták, szabadulásukkor pedig rekonstruáltak. A versek megírásakor, a fogságban tartott szemináriumokon Faludyt az a szándék vezérlete, hogy értelmet adjon a kibírhatatlan létnek, és segítse megőrizni a saját integritását. Ez a hozzáállás nagyban segítette rabtársait is a túlélésben. A versek kötetté álltak össze, s 1983-ban Münchenben Börtönversek 1949–1952. Az ÁVO pincéjében és Recsken címmel a Recski Szövetség gondozásában, később pedig azonos címmel 1989-ben a Magyar Világ kiadásában, Budapesten jelentek meg. A Pokolbeli víg napjaim a magyar emlékiratírás hagyományaira épít, amikor ötvözi a memoár hősének embert próbáló sorsalakulását és a megidézett kor történetét.
Faludy György kihívásoknak kitett hosszú élete folyamán (1910–2006) az alkotói nyugalmat csak kevésszer és rövid ideig tapasztalhatta meg, részben származása, részben pedig lázadó attitűdje és merész nézete miatt, amelyet már pályája kezdetén kinyilvánított. Eredetileg Leimdörfer György Bernát József néven született pesti zsidó polgári családban, Leimdörfer Jenő és Biringer Erzsébet Katalin gyermekeként. Humanista műveltségét a budapesti fasori Evangélikus Főgimnáziumban alapozta meg, majd a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemeken folytatott tanulmányokat. Önéletrajzi regényében úgy fogalmaz: "Ahelyett, hogy szemlélődtem, verseket írtam, vagy egyszerűen a magam kedve szerint éltem volna, bizonyos humanista elveket követtem. Időm jelentős részét azzal töltöttem, hogy a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdöttem; igyekeztem minden igaz ügyet, melyet demokratikusnak és hazafiasnak tartottam, tollal, szóval és tettel szolgálni. " Faludy szembefordul mindkét totalitárius rendszerrel, a fasizmussal és a kommunizmussal, ezért állandó üldöztetés és menekülés lesz a sorsa.
Nem küzdenek a halállal, mert tudják, hogy a harc eleve elveszett: nem békülnek meg vele, mert sohasem voltak haragban a halállal; nem követelik meg orvosaiktól a kegyes hazugságot, mert nem félnek tőle, és ha fiatalon találkoznak vele, bátran szemébe néznek, öregen pedig lassan és méltóságteljes lépésekkel indulnak sírjuk, mint holmi kényelmes karosszék felé. Alighanem a halálról alkotott elképzelés is más, mint minálunk; nem vén, vicsorgó csontváz kaszával, mert ahol nincs rémület, fölösleges az ijesztgetés; ahol nincs ellenállás, fölösleges a kasza; inkább szép, fiatal fiú lehet, mint a görögök Thanatosza, akit Erósztól csak az különböztet meg, hogy lefelé fordítja fáklyáját. 92. oldal (Afrika)