A fényes fehér régió a vízjégből és szén-dioxid jégből álló jégsapka. (Forrás: ESA/DLR/FU Berlin/Bill Dunford) Az eredeti folyékony vízként értelmezett radarjeleket a Mars déli sarkvidékének ún. rétegzett üledékes területén találták, ami nevét a vízjég, szén-dioxid jég és leülepedett por váltakozó rétegeiről kapta. Ezekben vélhetőleg megőrződtek a Mars tengelyferdeség-változásainak nyomai – épp úgy, ahogyan a Földön is hidegebb, melegebb korszakokat okoztak a forgástengely dőlésszögének módosulásai. Mikor a Mars tengelyferdesége kisebb volt, hó és porréteg gyűlt össze a területen, amely idővel kialakította a ma látható vaskos, rétegzett jégpáncélt. Rádiójelek segítségével be lehet lesni ezen jeges rétegek alá, részletesen feltérképezve őket. A rádióhullámok energiát veszítenek, ahogyan a felszín alá hatolva áthaladnak az anyagon, így, amikor visszaverődve visszaérnek a keringőegységhez, általában gyengébbek. Némely esetben azonban a terület felszín alatti régióiból visszaverődő hullámok fényesebbek voltak, mint a felszínről visszaverődőek.
Figyelem! Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot! A javasolt szűrőprogram elérhető ide kattintva. Ha elmúltál 18 éves, kattints az Elmúltam 18 éves gombra és a tartalom számodra elérhető lesz. Ha nem múltál el 18 éves, kattints a Nem múltam el 18 éves gombra és a tartalom számodra nem lesz elérhető. Férfit keresek, aki imád nyalni puncit. 0 Ft kor: 27 év magasság: 170 cm súly: 56 kg testalkat: kisportolt irányultság: urakar vár Budapest XI. kerület hajszín: fekete keblek: normál méretű keblek intim rész: borotvált szolgáltatások: sztriptíz, közös fürdés, csók, natúr francia, kebelszex, popószex kategória: alkalmi szexpartner keresés Látványos lány vagyok, olyan férfit keresek, aki imád nyalászni, aki jól tudja lyukakat nyalni. Széttárni akarom a lábaimat, hogy a nyelvével simogassa a puncimat.
Miért ránk bízza ingatlanát? Ha Ön Budapest és Pest megye, az M0 körgyűrű déli körzetében valóban eladni, kiadni szeretné ingatlanát, akkor az AJÁNLATUNK: Sokéves tapasztalat, szakmai hozzáértés, szép képek, profi alaprajz, leírójellegű szöveg, érték megállapítás, tulajdoni lap, helyszínrajz lekérés. MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) és az "Etikus ingatlanos" mozgalom tagjaként 1 megbízással sok-sok MIOSZ tagiroda ajánlhatja, az érdeklődők emlékeztetőt kapnak, cipővédővel vigyázunk otthona tisztaságára, a társasházi alapító okiratot beszerezzük, energiatanúsítót, vevőjének hitel közvetítőt ajánlunk, odafigyelünk a vevő fizetési ütemezésére, hogy az Ön továbblépése is flottul menjen. Országos adatbázisból igyekszünk megtalálni Önnek álmai otthonát, végig kísérjük a folyamatokon, segítjük a birtokba adást. Ha ilyen közvetítőre bízná ingatlana eladását, segítséget kér a kereséshez, hívjon minket bátran! Megbízom a közvetítőt Kollégáink
Ha az ingatlan egy csendes kertvárosi részen fekszik, akkor inkább a családosokat vagy akár idősebbeket célozzuk további hirdetéseinkkel. Egy ingatlanhirdetés maximum kétféle ingatlant tud hirdetni, vagy eladó vagy kiadó ingatlant (albérlet). Az új építésű lakások értelemszerűen drágábbak és a legtöbbhez erkély és garázs is tartozik. Egy igazán jó ingatlan hirdetési szövegnek tartalmaznia kell a következő adatokat: mi az eladási ár; település, városrész meghatározása; üzletek, szolgáltatások, ipari egységek a közelben, ingatlan megközelítése; lehet e ide parkolni, telek alapterület nagysága; helyiségek felsorolása, hány szobás; közmű ellátottság ismertetése; építés/felújítás éve; ingatlan állapota; extrák, pozitívumok és egyéb feltételek ismertetése. Egy kép felér ezer szóval: három tipp, hogyan készítsünk megnyerő képeket Tipp #1: Sok képet készítsünk a lehető legjobb minőségben, nagylátószögű kamerával. Utóbbi azért fontos, mert ha egy sima mobiltelefonnal fotózzuk a nappalit, vélhetően csak egy kanapé fog benne szerepelni - ami több, mint valószínű: senkit nem érdekel.
Az alapos feltérképezésnek köszönhetően így közelebb kerülhetünk a furcsa fényes radarmérések megértéséhez. Forrás: NASA JPL Hozzászólás