5. nem kell örökösen kényszeresen a régi sémákat követnünk (csalódottság - a fájdalom elfojtása - depresszió), hiszen van más lehetőségünk is csalódásaink kezelésére, nevezetesen az, hogy megéljük fájdalmunkat. " 6. "Világunk biztosan egész máshogy nézne ki, ha a legtöbb cscsemőnek esélye nyílna arra, hogy anyján pasaként uralkodjék, miközben az dédelgeti, és nem kellene túl korán anyja szükségleteivel törődnie. " 7. "A családi légkör akaratlan továbbadása különböző formákban történik. Vannak például olyan emberek, akiknek nincs egyetlen hangos vagy döhös szavuk sem, csakis jónak és tévedhetetlennek látszanak, mégis azt éreztetik az embertársukkal, hogy nevetséges, buta vagy hangos, mindenesetre túl közönséges hozzájuk képest. " 8. "Aki saját érzéseivel tisztában van, másokéit is komolyan veszi. " [El kell olvasni, a többi a könyvben meg vagyon írva. :)]
Ám ezekből a gyermekekből húsz év múlva felnőttek lesznek, akik mindent visszafizetnek majd saját gyermekeiknek. " Bevallom, kicsit ódzkodva vettem a kezembe, a cím ugyan vonzott, de valahányszor csak belelapoztam, mindig valahogy olyan sorokra bukkantam, amiktől inkább elmenekültem volna. Pedig csak sorok voltak. Igazából a tartalmuktól, még pontosabban fogalmazva, magamtól menekültem volna. Nem mertem sokáig szembenézni azzal a ténnyel, hogy ennek is két oldala van (akárcsak az éremnek): igen, meglehet, olyasmit olvasnék, ami szíven üt, mert netalán "passzol" rám (na ez az, amitől tartottam), másrészt pedig csak egyszerűen elolvasom, és ráteszem a pecsétet: elolvasva. Az első opció mellett döntöttem: ehh, legyen "meg a te akaratod", mondám a könyvnek és uccu neki, belekezdtem. Nem értek én a fordításokhoz, de azt hiszem, nem a legjobban sikerült. Az az igazság, néhol többször is el kellett olvasnom egy-egy gondolatmenetet, vagy akár csak sorokat, mert nem értettem (pedig magyarul olvastam).