1973 októberében megkezdődött az új iskola építése, és az ünnepélyes átadásra 1975. augusztus 20-án került sor. 1974-ben az iskola vezetésére Szincsok György igazgatóhelyettes kapott megbízást, majd kinevezést. Az iskola fennállásának 50. Évfordulóján felvette Tótkomlós szülöttének, Jankó János rajzoló- és festőművésznek a magyar karikatúra megteremtőjének nevét. Szincsok György 1981-ben felmentését kérte az igazgatói teendők ellátása alól, így az 1981/82-se tanévtől, a nyugdíjba vonulásáig Hattinger Antal lett az intézmény igazgatója. Az 1984/85-ös tanévtől sor került a kötelezően előírt fakultációs oktatás bevezetésére a hetedik és nyolcadik osztályokban 6-6csoportban. Leggyakrabban az angol nyelv, a matematika, a háztartási ismeretek és az anyag szerkezete és változásai témájú fakultációk indultak be. gusztus elsejétől pályázat, illetve tantestületi javaslat alapján Majláth Imre igazgatóhelyettes kapott igazgatói kinevezést. A társadalomban történő gyors változások az iskola életében is megmutatkoztak.
A legkiválóbb diákok eredményeiről, a felkészítő tanárok munkájáról az évenként megjelenő iskolai értesítő ad számot. Az iskola első 10 évfolyamán igen változatos lehetőségeket biztosít a művészeti nevelés: általában havonta új kiállítás nyílik a diákok műveiből, rendszeresek a koncertek az iskola kórusai és külső együttesek szereplésével. A minőségi oktatás mellett az iskola fontosnak tartja, hogy a diákok a tanárokkal és egymással való együttműködésükben, az iskolai élet mindennapjaiban pozitív értékrendet, tartalmas életvitelt is megismerjenek, begyakoroljanak - ez a sikeres felnőtt élethez legalább olyan fontos, mint a korszerű tudás. A gimnáziumi program és az iskola létesítményei a komoly munka mellett színes diákéletet és gazdag sportolási lehetőséget biztosítanak mindenkinek a két tornacsarnokban, az uszodában, a rendezvényteremben, a külföldi cserekapcsolatokban és a sokfajta nyári táborban. Az iskolában több mint 1000 diák tanul kb. 80 – többségében magasan kvalifikált, az egyetem módszertani és egyéb kutatásaiban is részt vállaló – pedagógus irányításával és a közös munkában kialakuló szellemiség az iskola legfőbb erőssége.
2020. január 31. Közel félmilliárd forintból korszerűsítették a tótkomlósi iskolát Befejeződött a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium infrastrukturális beruházása, melynek projektzáró rendezvényét pénteken délután tartották. A korszerűsítés mellett az intézmény pedagógiai eszközök beszerzését hajtotta végre, valamint a projekt részeként a pedagógusok 120 órás módszertani fejlesztése is kapcsolódott. Összesen 3 cikk, 1 / 1 oldal
számú iskola igazgatója. 1950. március 1-jén az I-es és II-es iskolát összevonták. A II-es iskolából a felső tagozat az I-be költözött, az alsó tagozat a Földvári úti épületben maradt, majd a következő tanévtől a volt egyházi iskola épületeiben nyert elhelyezést. Abonyi János igazgatót 1952-től Gulyás Mihály váltotta fel, aki 1957-ig volt iskolánk élén. Őt Nagy József követte 1965-ig. Majd Szokolai Sándor igazgatóhelyettes lett egy évig megbízott igazgató. 1966. 09. 1-jétől Fegyverneki József állt az intézmény élén 1974-ben bekövetkezett haláláig. A tárgyi feltételek hiánya miatt az általános iskola alsó tagozata a községben szétszórtan 1-2 tantermes, volt egyházi, iskolai épületekben működött az 1990-es évek elejéig. Az 1962/63-as tanévre 1089 tanuló iratkozott be, ebből a három első osztályba 150-en kezdték el a tanulmányaikat. A tanterem hiánya miatt 6 alsó tagozatos csoport, váltakozó oktatásban vett részt. A tanítás ekkor már 10 épületben, 36 tagú nevelőtestület segítségével folyt.
Főoldal | SIO-ECKES © SIO-ECKES Kft. Minden jog fenntartva
2020. szeptember 21. Koronavírus: Digitális oktatás Orosházán, újranyíló iskolák Tótkomlóson Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Vörösmarty Székhelyintézményének felső tagozatán hétfőtől átálltak a digitális tanrendre, mert PCR-teszttel kimutatott koronavírusos fertőzöttek vannak az intézményben – áll az orosházi iskola közleményében. Tótkomlóson hétfőtől minden iskolákban újra tantermi oktatás van, ugyanakkor a településen még problémákat okoz a vírus, mivel a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat két munkatárásnak lett pozitív PCR-tesztje. Tovább olvasom 2020. szeptember 6. Koronavírus: Bezárják a tótkomlósi iskolákat A szombaton levett PCR-tesztek eredményei további öt személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét Tótkomlóson – erről Zsura Zoltán, a város polgármestere tájékoztatta a lakosságot közösségi oldalán. A járvány megfékezése érdekében bezárják a két tótkomlósi iskolát, mert a pedagógusok járványügyi megfigyelés alá kerültek. Keddtől digitális oktatásra térnek át a tótkomlósi intézmények.
Tartalomjegyzék 1 Általános iskolák 2 Középiskolák 2. 1 Gimnáziumok 2. 2 Szakközépiskolák 2.